Útépítés árak

Útépítés árak



Az útépítés, ha a médiára figyelünk a lehető legdrágább szolgáltatás a világon. Ráadásul még sem lehet ilyen sok pénzből, valami igazán jó utat csinálni. Ugyanis nap, mint nap közlekedve azt tapasztaljuk, hogy az utak tele vannak kátyúkkal, sokszor felpúposodásokkal. S bizony az utaknak ezt a rossz állapotát a gépjárműveink szervizdíjában is megfizetjük. A magyar éghajlati körülmények között, mintha lehetetlen lenne jó utakat csinálni. A saját útjainkért azonban, – a családi házunk körül, vagy munkahelyünk körül, ha külön telephelyen van – mi magunk felelhetünk. S a jó hírünk az, hogy azok az utak, amelyekért mi magunk felelhetünk, amit kifejezetten nekünk készítenek el a kivitelezők, azok bizony ellentmondva ennek az egyetemes magyar törvényszerűségnek, nagyon is kiváló utak lesznek.

 

Mi, mint kivitelezők, akik elkészítik ezeket a magánszemélyeknek, vagy cégeknek fontos utakat másképpen gondolkodunk. Alaposan felmérjük a helyszínt. Ráadásul teljesen ingyenes a helyszíni felmérésünk Budapest és környékén. Ennek a felmérésnek nem csak az a célja, hogy árat kalkuláljunk. Sőt sokkal inkább az, hogy megismerjük a talaj és terepviszonyokat. Ennek a fényében már pontosan tudni fogjuk, hogy milyen tereprendezési munkákra lesz szükség ahhoz, hogy az utunk stabil, megbízható és tartós legyen.

 

 

Minden útépítésnek egyedinek kellene lennie

 

A talaj összetétele pedig azt segít megállapítani, hogy milyen útalapot készítsünk. S azt is tudni fogjuk, hogy erre milyen borítás kerüljön, ahhoz, hogy a jellemző időjárási viszonyok és változások ellenére is kiváló minőségű és nagyon hosszú ideig minket szolgáló saját utunk lehessen.  Tudjuk, hogy nagyobb útszakaszokon természetesen mind a terep, mind a talajviszonyok változnak és ezért több helyen kell feltérképezni ahhoz, hogy megállapíthassuk, melyik részen milyen útalap és milyen borítás szükséges.

 

A magánszemélyeknek és cégeknek készített útjaink, mivel nem túl hosszúak, ezért sokkal inkább tudunk azonos minőségű utat építeni. S így sokkal jobb és egységesebb utakat is tudunk létrehozni, mind anyagszerkezetben, mind minőségben, mind tartósságban.

 

Az útépítés ára viszont így igazából nem tartalmazhat standard árakat. Hiszen egészen mások a terep és talajviszonyok más-más helyen. Így más-más időt vehet igénybe az út előkészítése. S szintén más lesz mind szerkezetben, mind mennyiségben az az útalap és borítás, amit létre kell hoznunk. Emiatt a legjobb megoldás, ha most azonnal kéred az ingyenes helyszíni felmérésünk és utána nagyon pontos képet és ennek megfelelő árat kapsz arról, hogy nálatok mennyibe kerülne a saját utatok elkészítése. Egyet azonban garantálni tudunk, nem igazak azok a csillagászati összegekről szóló mítoszok, amiket az útépítéssel kapcsolatban a médiában hallasz. Velünk csakis kellemesen csalódhatsz, ha az útépítési árakról van szó.

 

Útépítés árak