Tereprendezés
A tereprendezés az a munkafolyamat a házak körül, amit nem elég egyszer elvégezni. A legtöbb építési folyamattal úgy vagyunk, hogy szeretnénk egyszer és mindenkorra letudni. Különösen a nagyobb beruházásokkal vagyunk így. Azonban időnként javítani vagy megújítani még az olyan dolgokat is szükséges, mint a telek, az épület környezete, ahol a családi házunk áll.
Van azonban a tereprendezésnél is két fontosabb időszak, amikor mindenképpen szükségszerű erre áldoznunk.Az építkezés előtt természetesen a telket alkalmassá kell tenni az építési munkálatokra. Ehhez az építkezést akadályozó növényzetet kell eltávolítani. Ezek egyrészt lehetnek fák, bokrok, vagy ha már a fákat kivágták, akkor a tuskózás, ami a tereprendezést végző cégre vár. Majd ezután az építkezéshez megfelelő, az alapásáshoz, csatornázáshoz szükségesen előírt talajkiegyenlítést is el kell végezni.
A talajkiegyenlítés teszi ugyanis lehetővé az alapok szakszerű kiásását, a csatornázást, valamint a közlekedő utak kialakítását. Abban, hogy hosszú távon, hogyan őrzi meg az állagát minél jobban a telek és a rajta álló épület, abban nagyszerepe van a gépi földmunkáknak és a tereprendezésnek. Épp ezért, ezeket a tereprendezési munkákat minden más építkezési művelet előtt fontos elvégeztetni.
Tereprendezés a szebb lakókörnyezetért
A tereprendezés teszi lehetővé, ugyanakkor az esztétikus és élhető lakókörnyezet kialakítását is. Így az építkezés után, vagy már lakott házaknál, időnként, - ahogyan a meglévő közlekedő utak kezdnek kopni, töredezni, vagy ahogyan, a kert állapota is egyre több helyen romlik - akkor a tereprendezést fontos megismételni.
Az élhető lakókörnyezethez elengedhetetlen ugyanis a megfelelő autóbeállás, járdák, kert, közösségi helyek, mint a bográcsozó, vagy grillező hely, a gyerekeknek a játszótér esetleg a medence számára az egyenes felület kialakítása. Ezeknek a területeknek megfelelő, az adott célra szolgáló helyeket a tereprendezési munkák hozzák létre.